40 éves érettségi talalkozó 2016, Pécs

Az előzetes megbeszélésnek megfelelően 2016. október 8.-án 14.30-kor találkoztunk a pécsi "Nagy" temetővel szemben lévő Aldi áruház parkolójában. Bementünk a temetőbe és koszorút helyeztünk el osztályfőnökünk, Éliás János tanár úr sírjánál, majd virágcsokrot vittünk Bakos Jenő és Abonyi Csaba sírjára.
A megemlékezések után indultunk az Iskolánkhoz. Bementünk a Gépipariba, és beültünk a régi mozi terembe, ami jelenleg a 100 éves jubileumi kiállításnak ad otthont.
Ismét Pelikán István tanár úr tartotta meg az osztályfőnöki órát. Beszámolt a Gépipari 100 éves jubileumi ünnepségéről. Érdeklődésünkre ismertette az iskolánk jelenlegi helyzetét. Később csatlakozott hozzánk Wind Ferenc tanár úr is, aki ismertette, hogy jelenleg mivel foglalkozik. Néhányan megvásárolták a jubileumra kiadott évkönyvet.
Az osztályfőnöki óra után (kicsit megkésve) átautóztunk a Szinbád Panzióba. Pelikán és Wind tanár úr is csatlakozott hozzánk. Az előre megrendelt vacsora finom volt. Éjfél előtt ért véget. Remélhetőleg mindenki jól érezte magát.
Akik részt vettek a találkozón:
Arató Miklós, Balázs Boldizsár, Cserit József, Czinege László, Darányi Ferenc, Demjén Csaba, Grób László, Lőrincz Zsolt, Móricz Ottó, Stocker László, Szarkándi János. Néhányan életük párjával érkeztek.
Döme ismét tökéletesen megszervezte a találkozót! Köszönjük szépen!

Képgaléria