30 éves érettségi találkozó 2006, Pécs


2006. szeptember 9.-én 16 órakor találkoztunk a 48-as téren. Ismételten kevesen jöttek el. Szomorúan vettük tudomásul, hogy az általunk oly nagyra becsült osztályfőnökünk, Éliás János tanár úr, és diáktársunk, Pusztka Imre örökre eltávoztak közülünk.
Tanáraink közül jelenlétükkel megtiszteltek minket: Dr. Móricz Ottóné, Móricz Ottó és Dr. Szederkényi József igazgató úr. Akik diáktársaink közül eljöttek: Arató Miklós, Bakos Jenő, Balázs Boldizsár, Cserti József, Czinege László, Demjén Csaba, Dunavölgyi Zoltán, Grób László, Lukvár Ferenc, Móricz Ottó, Stocker László, Szakál György, Szarkándi János, és Wirth László. Néhányan elhozták életük párját is.
Üdvözölhettük még Péter Tibor, Wind Ferenc és Wirth László tanár urakat, akik egy másik találkozóra érkeztek.
Dr. Szederkényi József igazgató úr tartotta meg az osztályfőnöki órát. Mesélt az iskola jelenlegi helyzetéről. Eldicsekedett a jelenleg folyó, és a várható fejlesztésekkel. Megmutatott néhány tantermet is. Az idő hiánya miatt nem tudtunk több időt az iskolában tölteni.
Hat óra után közösen kimentünk a temetőbe és megkoszorúztok Éliás tanár úr sírját.
A vacsorára a „Flekken 2” étteremben került sor. A vacsora egyszerűen fenséges és ráadásul olcsó volt! Éjfélig maradtunk. Mindenki jól érezte magát.
Itt és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Stokinak a szervezésért!



Kép_001 Fotó: Balázs
Kép_002 Fotó: Balázs
Kép_003 Fotó: Balázs
Kép_004 Fotó: Balázs
Kép_005 Fotó: Balázs
Kép_006 Fotó: Balázs


Kép_007 Fotó: Balázs
Kép_008 Fotó: Balázs
Kép_009 Fotó: Balázs
Kép_010 Fotó: Balázs
Kép_011 Fotó: Balázs
Kép_012 Fotó: Balázs


Kép_013 Fotó: Balázs
Kép_014 Fotó: Balázs
Kép_015 Fotó: Balázs
Kép_016 Fotó: Balázs
Kép_017 Fotó: Balázs
Kép_018 Fotó: Balázs
Kép_019 Fotó: Balázs
Kép_020 Fotó: Balázs


Kép_021 Fotó: Balázs
Kép_022 Fotó: Balázs
Kép_023 Fotó: Balázs
Kép_024 Fotó: Balázs
Kép_025 Fotó: Balázs
Kép_026 Fotó: Balázs


Kép_027 Fotó: Balázs
Kép_028 Fotó: Bakos
Kép_029 Fotó: Bakos
Kép_030 Fotó: Bakos
Kép_031 Fotó: Bakos
Kép_032 Fotó: Balázs


Kép_033 Fotó: Balázs
Kép_034 Fotó: Balázs
Kép_035 Fotó: Balázs
Kép_036 Fotó: Balázs
Kép_037 Fotó: Balázs
Kép_038 Fotó: Balázs


Kép_039 Fotó: Balázs
Kép_040 Fotó: Balázs
Kép_041 Fotó: Bakos
Kép_042 Fotó: Bakos
Kép_043 Fotó: Bakos
Kép_044 Fotó: Bakos


Kép_045 Fotó: Balázs
Kép_046 Fotó: Balázs
Kép_04 Fotó: Balázs
Kép_048 Fotó: Balázs
Kép_049 Fotó: Bakos
Kép_050 Fotó: Bakos


Kép_051 Fotó: Bakos
Kép_052 Fotó: Balázs
Kép_053 Fotó: Balázs
Kép_054 Fotó: Balázs
Kép_055 Fotó: Balázs
Kép_056 Fotó: Balázs


Kép_057 Fotó: Balázs
Kép_058 Fotó: Bakos
Kép_059 Fotó: Balázsné H.E.
Kép_060 Fotó: Balázsné H.E.
Kép_011 Fotó: Balázs
Kép_062 Fotó: Balázs


Kép_063 Fotó: Balázs
Kép_064 Fotó: Balázs
Kép_065 Fotó: Balázs
Kép_066 Fotó: Balázs
Kép_067 Fotó: Balázs
Kép_068 Fotó: Balázs


Kép_069 Fotó: Balázs
Kép_070 Fotó: Balázs
Kép_071 Fotó: Bakos
Kép_072 Fotó: Bakos
Kép_073 Fotó: Bakos
Kép_074 Fotó: Bakos


Kép_075 Fotó: Balázs
Kép_076 Fotó: Balázs
Kép_077 Fotó: Bakos
Kép_078 Fotó: Bakos
Kép_079 Fotó: Bakos
Kép_080 Fotó: Bakos


Kép_081 Fotó: Bakos
Kép_082 Fotó: Bakos
Kép_083 Fotó: Bakos
Kép_084 Fotó: Bakos
Kép_085 Fotó: Bakos
Kép_086 Fotó: Bakos


Kép_087 Fotó: Balázs
Kép_088 Fotó: Balázs
Kép_089 Fotó: Balázs
Kép_090 Fotó: Balázs
Kép_091 Fotó: Balázs
Kép_092 Fotó: Balázs


Kép_093 Fotó: Balázs
Kép_094 Fotó: Balázs
Kép_095 Fotó: Bakos
Kép_096 Fotó: Bakos

Diavetítés

Elkeszült a hagyományos film is.



Kocka_001 Fotó: Balázs
Kocka_002 Fotó: Balázs
Kocka_003 Fotó: Balázs
Kocka_004 Fotó: Balázs
Kocka_005 Fotó: Balázs
Kocka_006 Fotó: Balázs


Kocka_007 Fotó: Balázs
Kocka_009 Fotó: Balázs
Kocka_010 Fotó: Balázs
Kocka_011 Fotó: Balázs
Kocka_012 Fotó: Balázs
Kocka_014 Fotó: Balázs


Kocka_015 Fotó: Balázs
Kocka_016 Fotó: Balázs
Kocka_017 Fotó: Balázs
Kocka_018 Fotó: Balázs
Kocka_019 Fotó: Balázs
Kocka_020 Fotó: Balázs


Kocka_021 Fotó: Balázs
Kocka_022 Fotó: Balázs
Kocka_008 Fotó: Balázs
Kocka_013 Fotó: Balázs

Diavetítés

Aki szeretné kinyomtatni valamelyik képet (képeket) az írjon nekem és felteszem az eredeti képet olyan helyre, ahonnan le tudja tölteni jó minőségben (>=2048x1536).

A találkozón készült video felvétel is. Itt megnézhető, itt pedig letölthető, valamivel jobb minőségben. DVD minőségben is elkészült, amit ki lehet írni akár DVD lemezre is. Sajnos ide nem tudom kitenni, mert nagyon nagy a file. Akit érdekel írjon nekem és felteszem egy olyan helyre, ahonnan le tudja tölteni, esetleg kiírom DVD lemezre és elküldöm postán.

Vissza az előző oldalra